Madárral ütközött a Wizz Air gépe Tenerifén
A légitársaság sajtómegkeresésre közölte, sajnálják a kellemetlenségeket, de az utasok, a személyzet és a repülőgépek biztonsága a legfőbb prioritás.
A légitársaság sajtómegkeresésre közölte, sajnálják a kellemetlenségeket, de az utasok, a személyzet és a repülőgépek biztonsága a legfőbb prioritás.
Nem foglalkozott a táblával.
A kötél erősebb volt, mint a rendőrségi hajó.
Az incidens következtében legalább négy ember életét vesztette.
Kedden a magyar miniszterelnök hivatalos levélben reagált az eseményekre.
Hétfőn sikeres műtéten esett át a Ferencváros támadója.
Nem adott elsőbbséget egy autó sofőrje Csepelen, így egy furgonnal ütközött, majd egy oszlopnak csapódott.
Négy autó ütközött, tapodtat se lehet mozdulni.
Egy gyermek súlyosan megsérült a figyelmetlensége miatt.
Mindkét hajtómű leállt, ezért volt szükség az élteket is követelő manőverre.
A térfigyelő kamerák mindent rögzítettek.
A sofőr rosszul lett, mentővel szállították kórházba.
„Szerencsém, hogy a gázt elvettem és át tudtam menni a másik sávba, így elkerültem az ütközést” – számolt be az esetről a sofőr.
Az ütközés után a járókelők azonnal felismerték az egyik autóból kiszálló népszerű színészt.
Izgalmas jelenetek játszódtak le a szöuli rövidpályás gyorskorcsolya világkupán.
A személyautóból szinte semmi nem maradt.
A baleset maradandó fogyatékosságot okozott a nőnek.